! eAsT!

Csütörtök este fél 6kor indultunk el kelet felé. 18 órás buszos útnak néztünk elébe (50 Turkis lira ! teljesen jó ár)… elég hosszadalmas út, de az ember pont ki tudja pihenni magát ennyi idő alatt. Némely városkában ráadásul útlezárások voltak, az ünnepségek miatt (köztársaság napja: okt.29.). A Van-tó környékén szálltuk le és rögtön egy másik tömegközlekedési eszköz után néztünk, ugyanis egy kis szigetet akartunk megközelíteni. Gyorsan hajóra pattantunk, ahol meglepődésünkre többnyire csak turisták voltak. A tó színe olyan, mintha tenger lenne, amellett, hogy sótartalma még magasabb is annál. Látványossága a táj gyönyörűsége mellett egy 10. századi örmény templom. Sajnos a sziget nem fedezhető fel teljesen, mert nem tudni milyen okokból kifolyólag, de le van zárva. A következő állomásunkhoz stoppal érkeztünk, ami 40 kilométerre volt a szigettől. Nem volt tervbe ilyesmi fajta huligánkodás, de a dolmus indulásához még vagy 7 emberre várni kellett volna (csak akkor indul el a dolmus, ha megvan a 10 ember) és előttünk 4 lengyel tag 2 percen belül úton volt ezzel az akcióval. :) Szóval mi is megpróbáltuk és minket is felvettek 3-4 percen belül. Igaz egy platón csücsültünk, de az idő kitűnő volt, az embernek 360 fokos körbetekintése van a csodálatos hegyekre és hát egy külön élmény így zötyögni valamerre. :))))) Van-tól nem messze van egy 12. századi romvár, külön dolmusok járnak ki olyan utakon, amiket még csak most építenek ki, visszafelé 2 balesetet is láttunk. Már éppen záróra volt, de a bácsi körbevezetett minket, úgyhogy romantikus naplementében járhattuk végig a várat. Arra nem sikerült rájönnünk, hogy a helyiek miből élnek meg, de mindenesetre műhold, a tv csatornák befogásához, minden egyes háztetőn ott ficegett. Jah, és itt lehet találkozni tehénürülék-lepény hasznosítással, mint Indiában. Kétségtelenül kitűnő fűtőanyag! :D Van-ba érkezve szállás után néztünk, az ünnep miatt elég sok teliházas hostel volt (természetesen a legolcsóbbak), úgyhogy végülis kibékültünk egy 15 Tl hellyel. Pénteken Igdir-en keresztül Dogubeyazit-ba érkeztünk, a táj szépségét néha rombadönti a sok katonai ellenőrzőpont. Minket is kétszer lecsekkoltak, másodjára azt hittem nem is engednek tovább, mert nem vittem magammal az útlevelem (csak a számát plusz a tartózkodási-engedély számomat és az itteni ID kártyámat) és a bácsi elég csúnyán nézett rám. A környék ugye határhoz közeli, másrészt a kurdokkal máig harcban állnak és gyakori a terrorista robbantás, szóval erre ez a nagy felfordulás. Olyannyira, hogy majdnem mindegyik török épület körbe van véve szöges kerítéssel és fegyveres katonák védik, nagyon aranyos környék… Ishak Pasa Sarayi erődítmény felé haladva nem is stoppoltunk, de megállt egy 506ezres audi , benne egy kopasz pasassal, hogy majd ő felvisz. Természetesen nem ellenkeztünk. A fószer ingyen bevitt minket a 18. századi építménybe. Csupán 366 szoba található benne, köztük 14 szobás háremmel. Sajnos nem teljesen körbejárható, de így is nagyon szép részeit láttuk és mivel, hogy - nem meglepően -dombra épült, ismét mennyei táj tárult elénk. Kis teázgatás után mi már mondtuk volna, hogy köszönjük szépen a közreműködés, ámde a tag erősködött, hogy elvisz minket egy közeli helyre fürödni (a környék másik érdekessége ugyanis a kénforrások). Egy elég lepukkant helyre kötöttünk ki, elég egyszerű, fürdőnek nem nevezhető épületbe, de tény, hogy tényleg vagy 50 Celsius-fokos víz csordogált a medencébe. Vagy két órát hesszeltünk itt, majd a „sofőrünk” egyik ismerősénél lyukadtunk ki. A bácsi helyi túrákat szervez és tulajdonképpen az irodájában voltunk. Egy másik csapat is hozzánk verődött, közösen ettünk egy jót, aztán a jókis török rakiból ittunk párat (ouzora hasonlító íze van, vízzel higítják). Aztán tenti a hátsó „szentély „-féleségben. Reggel tökkkéletes rálátásunk volt a több mint 5000 méteres Ararat-hegyre, állítólagos Noé-bárkájának helyére! A hegyre csak engedéllyel lehet feljutni, pedig nem is tűnik olyan veszedelmesnek… noh, mind1
Vasárnap kora délután érkeztünk Kars-ba, itt egyből taxit kerestünk, hogy átmehessünk Ani-ba, a híres egykori örmény városba. E hatalmas területen, több mint 1000 éves épületek (és azok romjai) találhatóak. „Az ezeregy templom városának nevezték” , lakossága pedig 100 ezerre volt tehető. Az itt folydogáló Arpa cayi jelzi Törökország és Örményország határát. Este tovább szerettünk volna haladni Erzurum felé, ahonnan egyenes járatok indulnak Ankara felé, azonban , mint kiderült, nem nagyon indultak aznap már járatok. Végülis egy kiscsaláddal utaztunk Erzurumba, akik éppen arra tartottak. Nincsenek azt hiszem véletlenek!:)))) Nagyon aranyosak voltak, egy általuk vélt legolcsóbb szálláshelyre el is vittek minket, de hát nem ellenkeztünk, mert késő volt már és a 2000 méter magasan lévő városban elég hideg. Szóval 36 Tl-s, kényelemben gazdag ágyunk volt aznapra, de végülis egy elég bőséges reggeliben volt részünk és ugye útiköltségünk nem volt.
Másnap mivel a vonatunk csak este 8kor indult, hétfőn városnézést tartottunk. Először a citadellára mentünk fel, onnan körbe is tekinthettük, hogy miket érdemes még megnézni (Iker Minaret, Három sír, Yakut Papnevelde). A vonatutacska csupán 25 órácsocska volt….cukkancsocska…
!…egy időre STOP, kis kötelesség- ápolás következik !
pusssszancska :)